miércoles, 4 de abril de 2012

2012 HÚSVÉT

 Közösségünk levele

KRISZTUSSAL, Ő ÁLTALA ÉS ŐBENNE

Kedves Testvér és Nővér, az élet Isten Ajándéka. Isten azt mondta ránk: „Jöjj” (Ter 1, 26) és életre hívott bennünket; az életet becses ajándékként és feladatként adta nekünk. Ez a Teremtő szó Közösségre hívó Szó is egyben, kifejezi az Isten teremtményre vonatkozó akaratát: hogy ne csak legyen, hanem ismerje meg Szeretetét és Közösségben éljen Vele. Ez a szó emberi szó is, Istenért kiált, Isten jelenlétére áhítozik, hogy megszabadítsa az embert nyomorúságos szükségéből és betöltse végtelen és a Vele való Közösség iránti csillapíthatatlan vágyát, amit szívébe ültetett.
Jézus ugyanezzel a szóval szólítja meg az embert: „Jöjjetek utánam” (Mk 1, 17). Arra hívott bennünket, hogy Vele legyünk, mellette legyünk, a közelében, a társaságában (Jn 2, 35- 39). Egyedül ez a közelség képes arra, hogy felrázza az embert a letargiából, felnyissa a szemét, begyógyítsa a sebeit, csillapítsa éhségét és szomját, és megmutassa az Atyához visszavezető Utat. Csak ezáltal ismerhettük meg az Atya Szeretetét és az Istenben való életet. Mellette lenni nap mint nap, megváltott minket és megmutatta, hogy milyen nagyszerű az emberi élet, ha Isten velünk van. Megváltja a bentlévőket és a kintlévőket, mindazokat, akiket megérint a Vele és a testvérekkel való egység szele. A mai világban a Közösség és az Egység jellé és megváltást hozó szentséggé válik, csupán azáltal, ami. A magány ellentétes az ember bensejében lévő vággyal; a Közösség és az Egység erősíti, ami az ember szívébe van írva. Meghívottak vagyunk és arra vagyunk hivatottak, hogy Vele legyünk és Közösségben legyünk.
Honnét forrásozik a köztünk lévő egység? A forrás a Sacrum Convivium. Jézus tanítványaival felmegy Jeruzsálembe, hogy elérje az ember és az ember-Isten kapcsolat csúcsát. Az egész Húsvét ennek az egység utáni halálos vágynak a felfénylése. Valami olyan végleges és megtörhetetlen formát kívánt, ami az időt egyetlen órába sűríti, melyben a múlt, a jelen és a jövő romolhatatlan áldozattal pecsételtetik meg. A történelem első Nagycsütörtökének asztalánál összesűrűsödött az emberi lét értelme ezen a világon: egy maréknyi barát összegyűlt, hogy „egy legyenek, ahogyan te, Atyám bennem vagy és én Benned” (Jn 17, 20- 26). Ez volt az első meghívás értelme; testvéri együttlét a Mesterrel nap mint nap; az embernél tett látogatás, miután elhagyta az Atya keblét. Ez az egyetlen lehetséges út, hogy az ember visszataláljon Hozzá. „Eggyé válni” Ővele és Őbenne, az Atyával és az Atyában, a Lélekkel és a Lélekben, egymás közt, az egész teremtett világgal. Egy vacsora keretében hangzott el az Isten Fiának ajkán, hogy Isten maga jött el; emberré lett, hogy az ember egy lehessen Istennel. Ettől kezdve érdemes a Szeretet diktálta feltételeket mind teljesíteni, hogy végleg megszűnjék az ember és Isten közti távolság és az emberek közötti távolság, hogy az egész világmindenség kibéküljön Azzal, akiben, mint Főben újra összefog mindent, ami a mennyben és a földön van (Ef 1,10).
Az Eucharisztia véglegesen megszűnteti ezt a távolságot, mert az ember élete Isten életébe oltódik általa. A Sacrum Convivium révén az ember Isten életéből részesül Krisztusban. Ennél nagyobb egység elképzelhetetlen Isten és az ember között. Az eucharisztikus élet Őbenne való élet, örök élet. „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne.” (Jn 6, 56). Ez az Egység második mérföldköve, aminek konkrét következményei vannak az emberi életre nézve: köztünk és Jézus között, mint ahogy valamiképp egymás között is egyfajta szövetség, Sacra Connubio jön létre. Krisztusben élünk, hozzá tartozunk, övéi vagyunk. Életünk átalkul, hat azokra, akikkel Ővele és Őbenne együtt részesülünk. Egymáshoz tartozunk, egyazon Test részei vagyunk. Felelősek vagyunk egymásért, a másik életét magunkénak kell hogy érezzük, mint aki felbonthatatlan kötelék által test-vérünk (Ple. Euc. Reconciliac. I). Semmi vele kapcsolatos dolog nem lehet idegen a számomra és bármi szakadás, ellenszenv ellentmond annak, amik vagyunk és amit magunkhoz veszünk. (XVI. Benedek pápa 2012 Nagyböjti üzenetete, n.2). La Sacra Connubio szorosabbá fűzi a szeretet szálait és az Istenre és egymásra kimondott Amen – hez vezet. (Szt. Ágoston 272. Beszéd).

Őbenne élünk; munkánk és életáldozatunk Ő általa valósul meg: misszió, küldetés és megszentelődés. Ő küld, hogy megtörjük a Kenyeret, hogy megszaporodhassék; hogy adjuk körbe a Kelyhet, hogy az öröm minden emberhez eljusson; hogy mossunk meg egymás lábát és így minden felsőbbrendűség, közöny, uralkodási vágy eltűnjék; hogy köszöntsük egymást a béke jelével, ahogyan Ő tette, és az Ő országát, a Békét és az Igazságosságot keressük. Minden ami él és létezik, el van jegyezve Ő általa, Ővele és Őbenne. Valójában minden létező szentmise; hatalmas szentmise a rohanó mindennapi élet zűrzavarának közepette: a kórházakban és az ünnepi asztal körül, az emberi fájdalom és öröm színterein, itt és ott, közel és távol mindannyiuk életében…

Minden Húsvét az Egységre való Megtérés kegyelmét hordozza, ami az élet közpotja, tápláló tűz, szilárd alap. A Vele és a testvérekkel való közösségen kívül nincs valódi, sem örök, sem bőséges élet (Jn 6, 51- 58). Térjük vissza ehhez az Életet és Egységet adó asztalhoz, hagyjuk magunk mögött a viszályokat, távolságainkat, közönyünket, ellenszenvünket. Fogadjuk el a Szövetséget, amit Vére által szerzett, térjünk vissza távoli útjainkról, ahol eltévelyedtünk és elszakadtunk. Éljünk Krisztussal, Ő általa és Őbenne, vegyük magunkhoz Őt.
Add Urunk, hogy ne mutassunk ellenállást a Veled való egységgel szemben, és mindazokkal szemben, akiket meghívtál. Add, hogy minden nap visszatérjünk Hozzád Feltámadásod erejével. Amen, Alleluja!

Fogadjátok Közösségünk Húsvéti üdvözletét. Szüntelenül imádkozunk Értetek; hálásak vagyunk bizalmatokért és azért, hogy közösségben vagytok velünk; életetek útján szeretettel kísérünk Benneteket.

M. Prado        Megtérés Közösség

No hay comentarios:

Publicar un comentario